A koreai hagyományos tánc gazdag kultúra- és történetmeséléstörténettel rendelkezik, amely ma is folytatódik az ország számos részén. Az ősi néptánctól a modern táncstílusokig a koreai emberek régóta a táncot kulturális örökségük részeként ünneplik.
A koreai hagyományos tánc története
A tánc legkorábbi használata Koreában körülbelül ötezer évvel ezelőtt kezdődött sámánisztikus szertartásokkal. A sámánizmus magában foglalja a koreai őslakosok hiedelmeit és gyakorlatait, és ezekben a korai években a vallási nézetek és a táncstílusok minden faluban egyediek voltak. Általában minden régiónak megvoltak a saját helyi istenei, és a sámánok a temetési szolgáltatások részeként dolgoztak, hogy a szellemeket a mennybe tereljék. A táncokat, mint például a délről származó Tang'ol koreografálása az volt, hogy egy istent vagy istennőt szórakoztassanak.
Amikor létrejöttek a későbbi koreai királyságok, a koreai táncot széles körben támogatták és nagyra becsülték a királyi udvar, a koreai királyi család és az oktatási intézmények. Általában a kormánynak még hivatalos táncosztálya is volt. Sok tánc nagyon népszerűvé vált több mint 1000 évvel ezelőtt. Ezek a következők voltak:
- Ghost dance
- Fan dance
- Monk dance
- Szórakoztató tánc
Sokak, például a rajongótánc, az eredeti sámántáncokban gyökereznek. Ma is más koreai hagyományos tánckoreográfiákat adnak elő farmerek és néptánccsoportok. A kellékeket gyakran használják a koreai tánc szépségének és drámaiságának hangsúlyozására, és a kalaptól a kardokig minden látható a színpadon.
Movement of Storytelling
A hagyományosnak számító koreai táncok többsége tartalmaz valamilyen történetet, amely a koreai életet reprezentálja. Például a Szellemtáncban a táncos újra találkozik egy halott házastársával, majd a második búcsú során gyászt és veszteséget él át. Ezzel szemben a Great Drum Dance egy nagyobb dobot tartalmaz, amely gyakran nagyobb, mint a táncos. A dob egy tiszta vallásos alak, például egy koreai szerzetes kísértését jelképezi, és végül enged a dobverés vágyának.
Amikor Japán ur alta Koreát 1910 és 1945 között, sok ilyen ünnepelt tánc kiszorult a társadalomból és feledésbe merült. A legtöbb táncakadémiát bezárták, és a helyi tánchagyományok megingottak. Amikor Korea felszabadult Japántól, táncosok egy kis csoportja újra feltalálta a hagyományos koreográfiát az emlékek alapján. Eleinte ezeket a táncokat titokban őrizték, és végül a tánc új életet kapott a modern koreai kultúrában. A történetmesélési szempont erősebb maradt, mint valaha, és a koreai legjobb táncosok most kötelesek tanítani a hagyományos táncokat fiatalabb diákoknak.
A mai mesemondó táncok a következők:
- Rebegtető pillangószárnyak táncolnak
- Phoenix dance
- A tavaszi csalogány tánca
- Pünkösdi rózsát szedő gyönyörű nőket ábrázoló tánc
- Kardtánc
- Táncoló hegy illata
- Dob tánc
- Oroszlántánc
- Csónakázó partitánc
- Labdajátéktánc
- Táncolj nagy békét kívánva
- Győzelmi tánc
- Lányok körtánca
- Paraszttánc
- A nyolc méltatlan szerzetes tánca
- Öregasszonytánc
Új hagyományok
Ősi táncformáikon kívül, amelyeket újrateremtettek és megőriztek, a koreaiak élvezik a tánc mainstream formáit is. Ez különösen igaz a modern táncra, amely nagy sikert aratott Koreában. A tánctanulók jelenlegi generációja gyakran tanul modern táncot a balett és a néptánc mellett, és a mozgalmat Sin Cha Hong – egy neves dél-koreai koreográfus – alapította. Az ország legjobb táncművészeként elismert táncos társulatot alapított New Yorkban, mielőtt visszatért Dél-Koreába, hogy fiatal táncosokat neveljen hazájából.
A koreai táncosok ma hagyományos táncot tanulnak a helyi stúdiókban, valamint tanulnak idősebb rokonaiktól és barátaiktól. Mivel sok táncot „lehagynak”, az iskolások gyakran az ünnepekre és fesztiválokra készülve tanulják meg őket, míg az olyan formálisabb táncformákat, mint a modern tánc és a balett magántanulmányozásra tartják fenn.
Bár számos új táncforma létezik és virágzik Koreában, a hagyományos táncokat még mindig sokan emlékeznek és ünneplik, és fontos részét képezik az ázsiai tánckultúrának és történelemnek.
